Búcsú

Holnap este már a reptéren alszom és holnap után hajnalban indul a gépem Londonba, majd Londonból Balatonra.
Nagyon sok dolog történt azóta. Elhagyom az albérletet ahol eddig laktam, mert volt egy komolyabb vitánk ami után nem érzem úgy, hogy szivesen maradnék itt, amúgy is voltak fenntartásaim ezzel szemben, de hálával tartozom a lehetőségért, mert egy biztos lakás nagyon fontos, ha az ember külföldön próbál szerencsét. A gond csak az, hogy nagyon magasak az albérlet árak. Itt 200 eurot fizettünk fejenként, mostantól ennyiből valószinűleg nem úszom meg. Egy albérletet találtam is, mielőtt innen kijelentkeztem, de egy hete egy kedves lengyel gyerek kitalálta, hogy inkább lányt szeretnének oda, úgyhogy azóta az energiám és a gondolataim nagy részét ez a probléma köti le. Ami mázli a bajban, hogy Javier is pont albérletet keres igy lehet, hogy együtt fogunk találni valamit. Illetve én már találtam is egy lebontásra váró házat, amit azért még kiad az ügynökség, aki a tulajdonosa november végéig, elég potom pénzért 650-ért rezsivel, amiben kényelmesen ellakunk hárman. Persze még nincs harmadik, de ennyi pénzért könnyű lesz találni. Utána pedig a brancsunk előnyösebb pozicióban van, hiszem egyszerre válunk fedél nélkülivé és igy együtt tudunk keresni egy olcsó házat, mert ez a legolcsóbb modja a kvártélyozásnak. Röviden ennyi. Azt ugyan még nem tudom, hogy meddig tudok maradni a fogszabályzó miatt, mert nem vette fel a fogszabályzó doki a telefont, gondolom nyaral, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy otthon kell befejeznem a fogszabályzást, mert nagy procedura lenne ide átjönni vele és nagyon költséges. Talán olcsóbb hazarepülnöm minden kezelésre. Csak hát igy nehéz munkát találni, ha három hetente hazarepülök egy-két napra, maradna az ügynökség, ami egy-egy napi munkát közvetit ki, amiből az utcazenéléssel kiegészitve el lehet itt vegetálni és célom a nyelvtanulás (remélem ezután már a spanyol is, az új spanyol ismerőseimnek hála) és a többi kalandozás megvalósul. Zenészként is sokkal megbecsültebb vagyok itt mint otthon. Amellett, hogy Andrew folyton szervezkedik és úgy néz ki, hogy egy Hardrock Café-ban játszhatunk is rendszeresen a Temple Barban, tegnap este újra 30-40 ember nézte végig az utcazenélésünket Andrew-val és tapsoltak, ujjongtak a számok végén és ami külön jó, nem részegek, hanem matinéző (fele zeneértő) túristák. Minden klappolt tegnap, mindig pont azt a számot kérték amit el akartam kezdeni. Egy fekete, de legalábbis barna srác reggie-t kért és abban a pillanatban belekezdtem a Redemption Songba, ami annyira meghatotta, hogy egy laza cippzár mozdulattal kiüritette az egész pénztárcáját a dal végén a gitártokunkba. Egyébként 10-10 pennivel közelebb vagyok egyre ahhoz is, hogy elmenjek Észak-Irországba egy-két napra azokból a Fontokból, penny-kből, amit a tokba dobnak. Egyébként van már minden valutám, például Dominikai Köztársasági Pezóm. Hangszereimet meg tramburinnal egészitettem ki, egyet Flóra kapott névnapjára egyet meg magamnak vettem e-bay-en.
Flóra tegnap hazarepült. Addig sikerült még programokkal megtölteni az időt. Egy nappal előtte elutaztunk Galwayba ismét, ahol Javierrel és barátnőjével találkoztunk akik nagy észak-irországi körükről visszafelé jöttek arra bérelt kocsival és megnéztük együtt a Moher-sziklákat. Töltsetek le róla képet akit érdekel, nem koptatom a jelzőket. (cliffs of Moher). Hazafelé rácsodálkoztam milyen szép város Limerick bár már félig részeg voltam és félig aludtam a hátsóülésen, úgyhogy az előző mondatomat nem jelenteném ki tanuk előtt.
Megettük az ajándék makréla felét és finom volt. (meg is csinálom mindjárt a másik felét).
Szóval hogy hogyan tovább még nem tudom, egy biztos (vagy egy sem?) hogy megyek haza holnapután és élevezni fogom kontinentális időjárásunk előnyeit több mint három héten át. Ha összeszedtem a gondolataimat lehet hogy e már amúgy is megnyúlt bejegyzést még kiegészitem pár gondolattal, hiszen a blogomon informált emberek mily keveset tudnak még az ir-kocsmákról, az ir sörökről, sportokról...

Városjárás Dublinban

1 kor indultunk. Első hely a hozzánk háromnegyed óra sétára lévő St Anne's Park. Nekem az egyik legszebb park amit valaha láttam. Izgalmas, mindene van, erdős része, patak, tavacska, rózsakert, mókusok (fotó). A park egy külön élmény, de utána indultunk tovább, mert tervünk a nagy Irish Ferry kikötő megközelitése volt. Kisebb nagyobb cikk-cakkok után kikötöttünk a belvárosban a Spire-nél. Majd az O'Connell bridgen átkelve kábé este 8ra addigra vagy 20 kilómétert gyalogolva megláttuk az áhitott világitó-tornyot. A hires két nagy dublini gyárkémény mellett haladtunk el pár méterre, majd a jó két, két és fél kilóméter hosszú 10 méter széles mólón indultunk befelé a végén lévő világitótoronyig. Addigra az idő giccsesen széppé tette az eget, ugyanis utunk felénél az az ir csoda is megtörtént, hogy kisütött a nap, estére pedig ki is tisztult az ég. A nap a kikökötő mögött ment le és a felhőknek narancsos szint adott az mély kék szinű égen, a fehér Waterpolo épület (?) pedig a mólón lilásan verte vissza a fényt. Utunk végén kábé 25 kilómétert gyalogolva a látvány mégjobban emelte bennem a séta okozta örömhormon túltengést.
A világitó-toronyhoz érve pecázó srácok fogadtak minket, majd szatyorba tömtek nekünk 7 szép nagy makrélát, hogy ez a világ legjobb hala, jó lesz nekünk vacsorára.
Hazaérve megpucoltam, kifiléztem és még ma is fagyasztónkban van, ha meg nem ette valaki, itt a mese vége induljunk el végre...
...mert a mai tervhez érve... elveszni a Wicklowi hegyek közt. A Sugarloaf már már értetlenül néz rám nap mint nap Dun Laoghaire felől, miért nem látogatom meg, talán azért mert Dublin parkjai, tiszta partjai, ritkán lakott övezeti nem hajtanak kifelé a városból mániákusan. De azért már alig várom Wicklow-t...

Munka után munka, az új Havierom és gondolatok

A hosszú csönd oka a sok munka volt. Egy ideig két helyen dolgoztam felváltva, egyik helyen reggeltől délutánig a másik helyen délutántól estig, néha majd' reggelig. Aztán a Marine hotelt az első munkahelyemet otthagytam a másodikért, ami a gyönyörű Howth kikötőben lévő Baily Hotel volt, majd ezt pedig az idegbeteg, fura stílusú szálloda-vezető Sky miatt. Amúgy utolsó örökségem arról a helyről a heti fizetésem mellett egy új barát lett, akivel az első nap után egy hullámhosszra kerültünk hasonló szemléletünk miatt. Javier egy spanyol srác Logroñoból és mióta megismertem, megismertük Flórával sokat lógunk együtt. Parkok, múzeumok, kocsmák satöbbi. Ő idejött angolt tanulni és meg spanyolul tanulok tőle. Mindig meglepődöm amúgy, hogy sokkal több szót tudok spanyolul még a kint töltött több mint két hónap után is. Mit tesz az olvasás. Lomb Katónak ezúton üzenem: igaza van Kati néni. A legjobb módszer a nyelvtanulás elkezdésére könyveket olvasni. A második lépcsőfok már az én szakvéleményem, de azt hiszem mindenki osztja, ki kell költözni nyelvterületre. Persze ez sokkal radikálisabb lépés. Boldog aki megteheti. Na már most ami az én szerencsém, hogy Irországban (is) az angol után legtöbbet beszélt nyelv a spanyol. Úgy értem rengeteg spanyol ajkú ember él, nyaral, lófrál ebben az országban, már-már kezdem elhinni, hogy több mint spanyol.
Lezárva röviden, most ismét lóversenyeken és egyéb rendezvényeken dolgozom jó pénzért hétvégenként, meg újra konyhákban hétközben.

És akkor egy kis objektiv felsorolás fejezetekbe szedve, csak azoknak, akiket érdekel Irország lakoságának szokásai, az élet minősége, mit gondolnak a világban elfoglalt vezető helyzetükről a gazdaság tekintetében, vagy akár rólunk magyarokról. Jó olvasást.


A SZÜRKE MELEGITŐNADRÁG

Nagyon rég szeretném leirni ezt. Ha van olyan, hogy modern népviselet képezeljük el, hogy van, akkor az a szép világosszürke melegitőnadrág. Nem túlzok, akinek ez nem szúr szemet annak csak azért mert a kinai-piacos csikos susogónadrágoktól ami a mi hazánkban is teret hóditott diszkrétebb szinű (a csikok nélkül) és szinte hangtalan (semmi susogás). Hétközben lazán hordják a lányok soppingolni, mozizni, gondolom plázázni, bár oda nem járok ki terepre megfigyelni. A macitalp szerű lábbelivel kombinálva hordják túlnyomó részt a nőegyedek, nevezzük ormótlan velúrbőr-csizmának, ahhoz hasonlatos, amiben az ember legkisebb lépését tette meg amely nagy lépés volt az emberiség számára. Bedugva!!! Nagyon fontos! A stilus! Nem ragozom tovább. A fiúk sportos, lezseren elegáns viseletének ugyanúgy elengedhetetlen kelléke, amit akár galléros inggel és kötött pulóverrel, mellénnyel kombinálnak.
Az alsóbb tagozatosok viselete az angol premier league mezek egyike, ami sajnos anyagánál fogva nem éppen szellős.
Az idősebbek viszont elegánsabbak itt is. A lezserség fölött náluk dominál valami tiszteletadás maguk és mások felé a viseletükben.


DUBLIN ÉS A KÖZLEKEDÉS

Dublinnak azt hiszem a tömegközlekedés a leggyengébb oldala és a legdrágább mindenképp. Szóval klasszikusan szólva a Dublini tömegközlekedés drága, de sz@r. Dublin nem egy metropolisz, nem lakik benne több millió ember, én még máig tartom, hogy fél milliónál nem több, ha megpróbáljuk valahol meghúzni a város határát elválasztva a külterületektől. Idegenforgalma viszont forgataggá teszi a belvárosát. Viszont a sok kertváros miatt, a hatalmas parkok miatt területileg igen nagy. Emiatt a tömegközlekedés igen fontos tényező. Metrója nincs. Az otthoni hévzez hasonlitó Dart egy gyors és megbizhatóbb, sürübben járó vonat, de a Bus Atha Cliath járatai hálózák be csak az egész várost. Buszra hagyatkozni viszont elég lutri. Eléggé össze-vissza jár, kimaradozik egy-egy járat és még a menetrend szerint is sok csak félóránként jár. Figyelembe véve, hogy néha átt kell szállni ez már 2 akár 2,5 órás utakat is eredményezhet. Éjszakai járat van mondjuk kétszer egy éjszaka, de vasárap egyáltalán nincs, marad a taxi. És ami nekem a legkevésbé érthető, vasárnap 8,30-ra reggel nem tudok beérni semmilyen tömegközlekedéssel, mert vasárnap 9-kor indul meg igazán a közlekedés, majd vagy három-negyed óránként közlekednek.


ÁLTALÁNOS VÉLEKEDÉS A MAGYAROKRÓL, KÜLFÖLDIEKRŐL

Javierrel álltunk egy gyorsétkezde előtt, amikor is két fiatal srác szóbaelegyedett velünk, valami részeges baromság kapcsán. Javiertől kérdezték, honnan jött. Mondta spanyol. A srácok kissé megkönnyebbülve mondták neki, az jó, mi azt gondoltuk franciák vagytok. Én mondtam, hogy én magyar vagyok. Erre mindkét 25 körüli srác szeme felcsillant és kezetfogtak velem, hatalmas mosollyal az arcukon és kérdezték, hogy érzem magam Irországban, miennek találom az embereket. Késői órára való tekintettel nem tudtam meg, hogy mi az oka a szimpátiájuknak.
Másnap a kocsmában ülünk Flórával. Na ez az a hely ahol a világon mindenütt beszédesek az emberek. A külvárosi kocsmákban csak irek vannak, mert nem igazán spórolós este egy igazi ir-kocsmában eltölteni egy éjszakát, de azért kihagyhatatlan élmény. Kocsmákról később. A dohányzóban ülve én egy öreg és fekete sörtől vidám halásszal énekeltem (csak szakmai tapasztalat-csere okán, hisz ő is énekes volt valaha) amikor is szép lassan nagyobb társaság gyült körénk, jelent ez 4-5 főt. Mindenki érdeklődése felénk terelődött érthetően, egymást látják eleget. Megkérdezték honnan jöttünk s a válasz után derűs arccal reagáltak, nagyon sok jót hallottam a magyarokról! Állitólag nagyon kedves vendégszerető és tisztességes nép. Hizelgő volt ezt hallani, de ők sem neveztek meg semmi konkrét forrást, de a jót szivesen elhiszi az ember. Eddig általános, hogy mindenhol lelkesen fogadják a magyarokat. (mit nem tett az országimázs központ :)))) )
A nap mint nap felrebbenő új hirek, amik Irország dübörgő gazdaságát hirdetik ki, a kocsma szóvivője szerint csak meghamisitott adatok (hol is hallottam az utóbbi években ezt rengeteget?) és Irország nagy bajban lehet évek múltán, mert ahogy kivettem Irish-Publish-English-ből attól tart, hogy a vendégmunkások kiviszik a pénzt az országból és ez előbb utóbb meggyengiti a gazdaságukat.
Erre csak annyi gazdasági okoskodást füzök hozzá, hogy hallottam olyanokról, hogy az irek is igen komolyan fektetgetnek be az országunkba. Szerintem ők is ki fognak vinni annyit ha nem tizszer annyit. Idelopjuk-visszalopjuk, kihozzuk bevisszük, hát ahogy a brazil nemzeti bank elnöke Manu Chao mondta a napokban a szigeten járva, ideje lenne már, hogy ledöljenek a határok, nem kellenek új falak.

Megéheztem, a napokban folytatom, Üdv,
Gergő

(kép: Flóra Simpson)

Pfu

Köszönöm a hozzászólasokat, igen én is igy gondolom, eddig nem dolgoztam, most nem fogok munkára nemet mondani. Az az igazság, hogy izgulok egy kicsit. Holnap komoly lesz. Egy társam sem profi pincér, legtöbben még csak nem is tartottak tálcát életükben a kezükben, mi több, én vagyok a legtapasztaltabb tagja a kis 7 fős csapatunknak, el tudjátok képzelni...
Állitolag ott lesz a U2, a Crenberries vagy bárhogy is hivják őket, akiknél legalább nem fog megremegni a kezem, mert meg sem ismerem őket és hát a kollégák szakmai tapasztalatából kiindulva valószinű elég sok vendéget kapok és a fontosabbakat. Sky nagyon szinpatikus főnök igy a 7 óras eligazitás után. Fizetett angol illetve felszolgálás-tanfolyamot, borkostoló órát tartott ma szomeliével, nagyon élveztem, nem ir, igy minden hadarós szavát értem. Amúgy nem tudom mondtam-e, de az anyja magyar. De nem tud magyarul.
Szóval az Isten legyen velem holnap, üdv,
Gergő
A tegnapi fénykép csak a teljesség kedvéért, Howth szigete, az egyetlen világitótorony, egy magas pontról fényképezve, Flórával pár napja tett turánkon fényképeztem sajnos megint a gyengébb telefonommal, kasa mi? A másik pedig mi vagyunk a Liffey partján, én egy járókelő által fejembe nyomott sapkával, gyanitom, két utcazenélés közt (vajon miért néz mindenki franciának:))

Ott lesz a U2 is...

... - lassitott le egy kicsit a hadarásból Sky az újdonsűlt Hotel Manager - és Howth polgármesetere és egyéb igen befolyásos emberek. Hogy hol? A kibővitett Baily Hotel pénteki nyitó-vacsoráján. Na ez nem semmi, Barcelonában Ronaldinho-ba botlunk (Régi történet), Dublinban pedig a U2 elé rakom a kaját? Izgi mi? A U2-t itt egyébként mindenhol Dublinban mint személyt értik, de azért hozzátette, hogy Bonoék. A Baily hotel egy kis 25 szobás hotel szintén a Howth-on. Most nyitja meg az éttermét az emeleten ami egy kis 40 férőhelyes étterem lesz. Hány ember mondana nemet szerintetek százból egy olyan munkára, ami abból áll, hogy csütörtökön tréning, ami magában foglalja az összes bor és viszki szakszerű megkosolását, ebéddel és fizetett munkanapként természetesen, másnap pedig egy nyitóbulin felszolgálni, ahol az ember megnézheti 2 méterről, hogy Bono tényleg 1,60 magasból épitett e akkora karriert és ahol állitolag 100 eurósok fognak borravalóként szállni? Én nem. Kishazánkban nem tudtam munkát találni pár éven át, itt meg tény: két hely közül választhatok mostmár.
Ugyanis - egésszé kikerekitve a történetet - három napja dolgozom a Sutton Crossban lévő Marine étteremben, mint reggeliztető pincér. Nem rossz munka, elég jól fejlődöm angolból és felszolgálásból. Szóval két szakos a dolog, amit nagyon élvezek. Reggel hétre járok dolgozni zömében és 11-kor végzek, vagy 1-kor, mint ma, vagy nem megyek, mint holnap, meg holnapután. A Baily Hotelbe pedig - Fortuna kegyéből két marékkal markolva, mint reggelente a gyümölcs-salátából - csak ezen a két nap kell rendkivüli időpontban mennem, a fent emlitett események miatt, úgyhogy meg tudom csinálni! Azért biztonság kedvéért megkérdeztem, hogy a vacsora után mondhatok-e nemet és azt mondták, hogy miért ne? Bár nagyon számitanak rám a referenciáim miatt, kellenék, mert több a kezdő személyzet és kéne valakit követniük ... hát igen valahogy nagyon jó önéletrajzot irtam, szerintetek hány százalékban igaz? Ezt véletlenül se firtassuk, tudjátok, hogy nem szeretek hazudni, csak füllentek, ha valami kényszer úgy hozza és ha ez úgysem fáj senkinek. Illetve hát... itt ki kell térnem személyes kis Amélie Poulain-t idéző bosszúmra, ami tavalyi utazásom során ért sérelmeimet hivatott kompenzálni, amikor is Kocogi tiz napig aludt a hidegburkolaton Enrique-énél, úgy, hogy szomszéd szoba üresen állt és vele ugyanannyit fizettetett mint velem, sőt még a nehezen átlopot kispárnáért is bekopogtatott másnap... szóval Enrique telefonszámát sok helyen adtam meg kezdetben referenciaként, mint egy barcelonai étterem-vezetőét. Úgy voltam vele, hogy ha tényleg utánajárnak (és itt tényleg komolyan veszik a referencia meglétét, vagy hiányát) akkor legalább Enrique barátunkat párszor felcsörgetik délután 4-ig nyúló álmából! Na de visszatérve a munkákra, most kérdésként merül fel bennem, hogy mit tegyek? Ez a kérdés nem költői, vagyis olvassátok el figyelmesen és utána ne a helyesirási hibákat javitsátok ki, hanem irjátok meg, ti hogy cselekednétek!
Szóval most számolgatva rájöttem, hogy elkezdhetnék másfél állásban dolgozni - persze csak amig birom - mert az igen-igen jövedelmező lenne és éles váltás eddigi lyukas-zsebes életpályámat nézve. Másik oldalról, mindig azon csodálkozom, hogy a magyarok, meg a közép-európaiak mind elkábulnak a pénzkereset lehetőségétől és nem sok x-vasfüggönyön inneni sorstársamnak jut eszébe, hogy belemártózzon az itteni pezsgő zenei (vagy kinek milyen) kultúrális életbe, utazásba, természetjárásba. Szóval nem tudom, hogy elkábultam-e. Mindkét munka álom helyen van, az egyik 15 perc gyalog, a másik 15 perc bicajjal. Egyikre sem tudok nemet mondani. Nyelvben gyorsabban fejlődhetnék, viszont olvasni szinte egyáltalán nem jutna időm. Ami azt illetti az alvást úgy kellene megoldanom, hogy éjszaka aludhatnék 5 órát, majd a két műszak közt a maradék 3 órát.
Na azt hiszem belevágok, mert bármikor kiszállhatok és utána legalább el tudom dönteni, melyik hely a jobb a kettő közül.
Megyek csinálok egy kis fish and chips-et Flórával.
Üdv,
Gergő

Utcazene újra

Bár holnap reggel megyek végre dolgozni (erről holnap bővebben), azért még tegnap este kimentem Andrew-val zenélni és végre hozott ki mikrofont, meg állványt. Rekordbevétel, én magam is nagyon élveztem, új, megújúlt erővel zenéltünk. Nagyon nagy volt és korán hazaértem. Igy kell ezt csinálni! Felvett minket valami francia tévé, meg a szokásos gratulációk, de a kéthétre való kosztpénz megkeresése is elég simogató elismerés. Jó éjszakát mindenkinek! én még kimegyek futok egyet, ti már biztos aludtok.
Üdv,
Gergő Dublinból
(A mellékelt fotón a dublini belváros látható előtérben - bár nem látszik, hogy az - az O'Connell hid, mögötte az O'Connell Street a 130 méter magas Spire-rel amiről a kettővel ezelőtti bejegyzésről készitettem fotót)

Galway - Hazelnut

Újra nyaralás érzésem volt két napig. Bár ez az évem még csak kirándulásból, utazásból állt, már kezdtem egy kicsit hiányolni egy jó kis lazitost városnézést. Nagyon húzos volt a hetem és izgalmas tud lenni eléggé, hogy végre magam keresem meg a pénzt, amiből élek és szeretnék csak abból élni, amit magam keresek meg. Flórával tegnap este ünnepeltük egyéves találkozási évfordulónkat Galwayban.
Új képeket tettem fel, nézzétek meg őket a
http://www.kep.tar.hu/komager/50487640?o=36#2
oldalon, mindegyik után irtam egy rövedke leirást.
És egy sztori amit a képekből nem ismerhettek meg:
Egy bőséges fish and chips, chicken chips ebéd után beültünk egy sörre kávéra az első igazi ir-kocsmába ahol megfordultam. Öregek a pultnál, mindenki ismer mindenkit, szóval kocsma, de szép ir pub kivitelben. Kiállitásokról kiállitásokra jártunk éppen, merthogy Galwayben kutúrális hetek vannak. Mi kell még egy jó naphoz? Egy lóverseny, egy igazi fogadás és szurkolás, hogy a mi lovunk fusson be elsőnek. Szóval ülünk a pubban, mire kapunk egy-két sorsjegyet, amivel a mellettünk lévő Bookmaker irodában beváltható 5 eurós kupont nyerhetünk. A harmadiknál csak meg is nyerjük, egy kisebb segitséggel, mert hát ki vágná rá igy egy Guiness után, hogy ki nyerte meg a 2006-os Galway Race-t? Én nem. (Talán hat vagy hét után) Átmentünk a fogadóirodába, Flóra hirtelen ötletére a 20 nevező ló közül arra a lóra tettünk aminek nevének betűi között a F L O R A betük a legtöbbször előfordulnak. Illetve, szerettünk volna arra fogadni, mert az első két kiválasztott ló nem indult mégsem a futamon. Közben egy gyorsan segitségünkre siető hozzáértő magyarázta nekünk, hogy Hazelnut és zsokéja egy komoly eséllyel induló páros. Harmadikra a módszerünknél maradva ki is jön Hazelnut. Ő indult is. Háromnegyed óra volt a futamig, pont elég még egy kiállitásra, ami egy sarokra volt tölünk és egy szoborromboló, természetvédő aktivista munkásságáról szolt. Na de vissza a Lovihoz, mert mindjárt kezdődik a futamunk, mindenki a tévéképernyőt vizslatja.
Hazelnut végül rajthoz áll. Hazelnut a végén kullog eléggé kiszorulva külső ivre. Na ezt hogy fogja behozni a lovunk. A legkevesebbet ebben a futamban, 7-szeres oddsot ad az iroda, mint még másik két lóra a húsz induló közül. Nem vagyok nagy lóversenyszakértő, (bár múlthéten már bankettpincérkedtem egyen) de nem tudom elképzelni, hogy ekkora hátrányt hogy lehet behozni. A zsokénk úgy látszik mégis tud valamit, mert elkezdi a lovát úgy hajtani, hogy az lassan csak elkezd gyorsabbnak látszani mint a hátsó szektor többi lova. De az első háromban még mindig három másik szintén borzasztó gyors ló. Hazelnut most már harmadik, de közel a cél. Ennyire futotta, vagy meglehet még? Haselnut robog a második helyre, ez igen, csak tud valamit a zsoké, most már valahogy be kéne hozni az elsőre és...és... eléggé együtt haladnak az élen és..
...MEGVAN!!!
Ugráltunk a csodálkozó helyiek közt. Felmarkoltuk a pénzt, egy válon veregetés a Hazelnut-ra biztató tippadónak (gondolom úgysem hitte el, hogy a kalkulációnk szerint fogadtunk rá) és irány a dokk...
Szóval akaratlanul is hódoltunk egy kicsit az itteni hobbinak, a lóversenyezésnek.
Amúgy találtunk egy jó kis antikváriumot, ahol 1 euróért vettem egy egynyelvű angolszótárt, Flóra kiturt egy Ir tündérmesék cimű könyvet, meg Joyce Dublinerjét, hasonlóan alacsony árért. Nagyon jó kis kirándulás volt, amit meg kell, hogy ismételjünk hamarosan, mert a Moher sziklákhoz nem sikerült kijutni. A retur buszjegy Dublin-Galway közt (három és fél órás út) 18 euró, mig Galwaytől a Moher sziklákig a nevetséges távolságon 19. Szóval marad legközelebbre amikor már tényleg bérelt kocsivan járjuk be közép-Irországot, meg Galway-t.
Amúgy megvan az első fix munkahelyem a Marine hotel, de erről majd később, mert elálmosodtam egy cseppet,
Jó éjszakát

Az eső szakadt...

...az ablaktörlők nyugtalanul jártak, a Dún Laghoire-ből visszafelé vezető út sötét volt és kihalt. A tenger közelsége éreztette végtelenségét. Éjfél után járhattunk nem sokkal. Az ázott aszfalt csillogva verte vissza az időnként szembe jövő kocsik fényét, amik megint ezer darabra törtek a nedves szélvédőnkön, majd kitisztult minden egy varázsütésre, ahogy a szélvédő integetve átfutott szemünk előtt, majd újra minden sötét. A taxi-sofőr kimérten és halkan beszélt, mintha csak nem akarta volna, hogy rajtunk kivűl más is meghallja, amit mi izgatottan hallgattunk.
- Igen ő létezik. Sokan látták már és sokan látják még a mai napig is. A neve Banshee. Hosszú ősz haja van és ha megjelenik akkor ott valaki hamarosan meg fog halni. Sokan mondják, hogy csak népmese, de létezik. -
Kövérkés kopasz fejétől először inkább félelmetes ábrázata a legenda elővezetése közben átváltozott egy kedves mesemondó élettel teli arcává, mimikái egy gyerekcsinyre biztató nagyszülőiével lettek hasonlatosak. Mindhárman némán ülünk az autóban és hallgattuk a mesét.
- Elég hallani a hangját is ahogy sir. Ez eléggé megrémeszti gyakran az embereket, hiszen nehéz megkülönböztetni a hangját a macskákétól. Hosszú fehér haja van néha a hajszálát hagyja ott valahol, megüzenve a halált - mesélte igazi átéléssel - egyszer én magam is láttam. A feleségemnél voltam, még talán jegyben sem jártunk, amikor hazafelé úton megláttam mint egy árnyat. Apámnak meséltem, ő is látta aznap otthon.
-És, meghalt valaki?
Tettem fel az evidens kérdést néhány másodperc múlva. Csak annyit válaszolt:
- Nem törvényszerű, hogy utána egyből elveszit valakit az ember, de igen.
És nem feszegettük tovább a Banshee történetet.
A következő taxiba ülve még mindig a legenda hatása alatt, megkérdeztük, hogy hallott-e már sofőrünk a túlsó oldal hirhozójáról.
Mire kissé izgatottan válaszolt:
- Igen, de ő nem létezik! Ez csak népmese!
És elbeszélgettünk a hazaúton az időjárásról a csendesedő esőben, mellettünk pedig egy szelid öböl fodrozódott már csak, elveszitve a nyilt tenger közelségének hangulatát, ami végtelenbe csábitja a fantáziát.

Mai témánk, a Mauritius Köztársaság

Irországban nagyon sok a lengyel, oké. Nagy ország, nagy utázási kedv, gyenge kelet-Európai bérek. Nagyon sok a spanyol. Rendben van, nagy ország, imádják az angol-szász kultúrát, majd dupla akkorák a bérek itt mint az Ibérián. Kishazánk későnkelő vándorainak (én legalábbis annak érzem magam, igaz ez a késő kelőre és a vándorra is) is egyre kisebb helyen kell összehúzniuk magukat a korábban kelt ismerőseinek házában. De valaki mondja meg nekem honnan a fa@ból van itt ennyi mauriciuszi? Nincs több százezer lakosa, mint ahány szóval le tudom irni ezt a mondatot. Na jó kettővel. (15) Lakossága 1,134 a netlexikon szerint, nekem mindig 1,5 milliót mondanak. Én nekik hiszek, mert szimpatikusak. Amikor még első munkám során kérdésemre egyből azt válaszolták, hogy én Indiából, barátom Pakisztánból a másik pedig Bangladeshből származik, elég közel jártak az igazsághoz, bár utána nagyot nevettek közölve, hogy mauritius-iak, mert népük legnagyobb arányban indiai eredetű, de jelen van benne Afrika meg még mittommén, olvassátok el, ha érdekel (http://www.invia.hu/mauritius/informacio/). Na de hogy én már arcról lassan többet ismerek, mint lengyelt, spanyolt együtt az elgondolkodtató. Amúgy viccesek, egymás közt repedt franciául beszélnek, dolgosak (zömében) segitőkészek és szimpatikusak. Szép ország lehet, szines kultúrával, még a buddhizmus is gyökereiben jelen van a vallási életükben. Talán egyszer meglátogatom. (Ja és még egy adat a bérek ahogy kivettem ma kb a magyarénak 50%-ára tehetőek)
Pffffúúúúú, ma kilenc óra munka (11 talpon lét) után elég ebből a lakosság elemzésből.
Szóval ma amúgy lóverseny, mégtöbb kalap (én inkább ezt láttam) és én persze nem fogadni (I mean to book), hanem felszolgálni voltam jelen.
Puszilok mindenkit,
Gergő innen

Ja majd elfelejtettem mielőtt commentek hadával kérdeznétek: Befutó a 13-as
(egyébként köszönöm a kommenteket)

A képen három fiatal szórakozik, énekel az utcán, a bal oldali fiatalember (Kocogi) papirzacskóból sört iszik, középen pedig egy gitárra kiabálva Andrew látható, mellette ül és a fényképező lencsébe néz Flórika. Egy jellemző kép az utcazenélésünkről. Amúgy néha klasszikus gitárral megyek be, néha elektromossal, de igazából nagyon szükség van egy mikrofonra is a közeljövőben. Tegnap este csak olyan 40 euró környékén járhattunk, amikor a rendőrök megkértek minket, hogy hagyjuk abba a zenélést, mert nem szabad fél három után. Pedig elég sokan kezdtek összegyülni, végre Flórának is volt egy kis belepillantása, mekkora érzés az utcán zenélni. De ami a folytatást illetti, most jó ideig nem megyünk ki, mert inkább szórakozó helyeket ismerünk meg, addig mig Flóra itt van. A szórakozó helyek pedig itt nagyon jók. Úgyhogy anyagilag kissé megerősödve a mostanában heti négy nap munkától most már pihentetem egy ideig a "közszereplés" ezen módját.
Pravda a neve annak a helynek, ahová egy hete bementünk Andrewval meg Flórával zenélés után, elverni a megkeresett pénzt Guinessre. A hely három szintes Rock-Disco, válogatott jó zenével, aminek a felét sem tudtam micsoda, de nagyon tetszett. Ilyen hely van erre egy pár, úgyhogy van mit megismerni.
... és hát Cork, Gallway stb. Irország gyönyörű. Mostanában megy egy reklám, ami a helyi turizmust hivatott fellenditeni. Hát engem meggyőzött. Már alig várom az első kirándulást valahová tényleg több napra. Meg is lesz rá az alkalom, hiszen Flórával 19-én lesz egy éve, hogy együtt járunk! Kocsit bérlünk és irány Galway és az Atlanti Óceán partja! Egyébként ami nem a legjobb, hogy nincs egy rendes fényképezőgépem. De azért a most feltetteknél jobb minőségben is tudok fotózni,
Üdv mindenkinek!
Gergő

fókák, konyhák, katonák

amik leginkább emlitésre méltóak az elmúlt napokból.
Fókák a Howthon. Most már kiderült, hogy ez nem valami Swift féle mese itt, hacsaknem mi is a szereplői vagyunk, hisz a saját szemünkkel láttuk a fókákat őkpedig az ő saját szemükkel figyeltek minket, szánalmat ébresztve az emberben, és állatetető ösztönöket beinditva a túristában, hogy dobjon még be egy két macskacápát, amiket nagy ládákban pakolnak ki a partra a halboltosok, hogy ne maradjanak éhen a fókák sem. Egy oly jellemzően ir halászhajó kikötőben történt mindez. Vétek lenne erről nem közölni fotót úgyhogy teszek fel képet a szokott helyre.
Konyhák. Assziszem a konyhanyelvet kezdem mettanulni, mivel leginkább üzemi konyhákban dolgozom hétközben mint fehérmosogató. Délben jókat eszem mindenhol, kiválaszthatjuk a menünket és mivel magunknak is szedjük ki, nem is egy adag lesz az sohasem, hanem kettő. Nagyon sok új angol szót tanulok, úgymint vedér, mosogató kefe, gumigesztyű, seprű, lapát, mixer-gép, dagasztógép és pár igét is, ezt mosd el, ide tedd, seperj fel és a kedvenc mondatomról ne feledkezzem el, "köszönöm, mára ennyi"
Katonák. Életem legjövedelmezőbb, meg egyik leghangulatosabb munkája volt a legutobbi szombat esti, ahol egy hatalmas katonai buliban szolgáltunk fel. A katonák korrektek voltak, szeretem, ha a munkám során a szemembe nézve köszönik meg amit felszolgálok. Ezek mind ilyenek voltak. Szimpatikus és iszákos helikopterpilóták, meg még nem tudom kik, de voltak olasz vendégeik is, érdekes este volt. A host munkáimat jutatta eszembe, azzal a különbséggel, hogy itt azért nem mertem megkostolni a borokat, limoncello-t satöbbi, mig a pesti rendezvények zöméről nem mentem haza makulátlanul józanul. De az Irish pipe - vagy ahogy otthon egyedül ismeretes skót duda - hangja, a zöld gyep, a helikopter felszállása nagyon jókedvűvé tett. Két magyarral dolgoztam együtt amúgy volt 24 pincér a Noel Recruitmenttől, ami egy alkalmi munkákat közvetitő ügynökség, aminek a kenyeremet, meg remélem nemsokára a kocsimat köszönhetem. Jó volt magyarul beszélni munka közben. Már hiányzott egy kicsit, de amúgy már elég jól elboldogulok az angollal is és ami kellemes meglepetés, hogy majdnem napi szinten beszélek spanyolul. Erre a rendezvényre például egy Uruguay-i sráccal utaztam együtt az aznapi személyzetnek bérelt buszon, akivel elég jól összehaverkodtam, a munka végén a Temple Barban meg is ittunk egy sört és számot cseréltünk. Nagyon szimpatikus lett az elején, amikor kiderült, hogy még azt is tudja, ami Európa térképét illetti, hogy Szerbia és Montenegro különvált az utóbbi időben. Egyébként German-nak hivják és valóban jelez is valamit a név, hiszen szőke haja, meg a kék szeme arra utal, hogy német kolónia leszármazottja. Egyébként a neve itt a Hermann-nal egyezik meg és a spanyol nyelvben vagyis hazájában úgy is ejtik.
Ezt csak azért irtam le, mert sosem tudni kivel fogok még találkozni, kivel nem, de napi szintűek ezek az ismerős szerzések, főleg, hogy esténként igen gyakran az utcán zenélek. Ez a végére mindig társalgási forummá válik. Tegnap este egy lány csapodott társaságunkhoz aki Kolumbiai származású, de Olaszországban él... illetve hát most Dublinban, valamilyen filmezés művészetet vagy mit tanul és nagyon egyedül van, nagyon megtetszett neki a zene hát velünk tartott. Ami ennél is jobban tetszett neki, az Flóra neve sokat beszélgettek, Flóra sem unatkozott, sőt elég jól érezte magát, táncolt is meg együtt énekelt velünk. Szóval filmezést, nekem meg célom most egy videoklippet késziteni, utána meg mégegyet. Lehet, hogy még a segitségét kérem. Amúgy a zenénk elég impulziv tényleg. Az e heti Jokerszámom a Loosing my religion, amit Andrew-val végig kétszólamban éneklünk és elég ütős, főleg, ha erősitőt is használunk. Amúgy egyre jobban gitározom. Mindent, csinálva lehet megtanulni és én az utóbbi időben elég sokat butultam gitárból. Egyébként majd valahogy rakok fel a netre számot amit az utcán adunk elő, csak még nem tudom, hogy vegyem fel. Amúgy olyan dalokat játszunk a legnagyobb sikerrel, mint: One (természetesen, itt a U2 kötelező, amúgy lehet, hogy meg is vernének az ir tömegek), Save tonight, Under the bridge (az örök sláger), a felülmúlhatatlan sláger a Wonderwall (naponta 5-6-szor kérik), amit még nagyon imádnak az emberek az Bob Marley. A Redemption song kapóra is jön repertoáromból.
Remélem a hosszabb szünet után még maradtatok páran akik olvassátok a blogot!
Jó éjszakát

reggel

Elég rég nem irtam. Most is a leg lehetetlenebb időben. Tegnap elég későig utcazenéltem. Grafton streeten Dublin Váci utcájában Andrew-val. Most meg kaptam egy telefont, hogy menjek dolgozni a közelbe. Én meg megyek, mert örülök, hogy van munka. Amúgy a legkülönfélébb munkákat csinálok. Ami emlitésre méltó a szombat esti bankett felszolgálás volt a helyi helikopteres légierő 400 valahány fős rendezvényén. 9 óra volt aznap a munka és a béréből megvettem a repjegyemet haza és vissza is. A dátum tehát amikor otthon vagyok augusztus 30 és szeptember 22ig élvezni is szeretném a kontinentális éghajlatot, kajakozni, úszni, kirándulni, meg ilyenek.
Flóra megérkezet. El is kezdte irni a blogját ő is. florablog.blog.com, ha jól emlékszem. A zenélés egyre jobb. Többnyire Andrewval játszom, igazni megszállott utcaznész amelett, hogy van főállása hét napból öt nap dolgozik, mégis szinte minden nap az utcán játszik. Kérdeztem tőle hogy birja, annyit mondott, hogy szeret zenélni. És én is egyre inkább szeretek. Tegnap egy ir népzenész zenekar énekese társult hozzánk egy órára. Már irtam, hogy Andrewnak milyen jó hangja van és nagyon jól is használja, de Trevor a tegnapi "vendégünk" hangja egy az egyben a gimiben hallgatott ir népzenéimet jutatta eszembe és valami nagyon hangosan nagyon tisztán énekelt a srác. Úgy látszik tényleg, hogy itt mindenki tud énekelni. Egyszer Gánoczy Feri barátom mondta, hogy a négerek azért énekelnek annyira jól, mert nagyon jó a koponyaformájuk révén (orr üreg stb berendezés) a fejrezonanciájuk. Na hát az ireknél is nagyon jól rendeztek be valamit, mert tényleg elképesztően jól énekelnek. Na egyelőre ennyit irok, mert megyek dolgozni, most már naponta jelentkezem a továbbiakban

szombati munka - Howth Golf Club

A Howth Golf Club tőlünk fél óra gyalogút. Howthról már sokat meséltem, örültem, hogy végre oda mehetek dolgozni. 15 eurós szombati órabér és 11-től 4-ig dolgoztam. Egy igazi családias légkör, nincs túl nagy pörgés, vagy két óra alatt ment le az amig telt ház lett a golfklub kisebbik kb 25 fős bárjában. Mindenki teázik, muffint, vagy kekszet esznek meg még nem tudom miket, mert még a nevét sem hallottam, meg az izét sem tudom elképzelni. Életemben először csapoltam Guiness sört. Mariussal lengyel kolégámmal beszélgettem sokat, laza srác volt, nem tudott angolul, de simán vitte a pultot. Egyébként a bűfé ablaka a tengerre néz, elég magasan van a klub, kifelé jövök rá, hogy panoráma nyilik a pályákról a portmarnicki meg a malahide-i strandokra, de ugyanúgy a mi öblünkre is, amit a North Bull Island választ el a tengertől. Még informálodtam a munka végeztével egy golf-üzletben az épület aljában, hogy mennyibe kerülne, ha kipróbálnám a golfot. Nem olyan túl nagy összegért lehet gyakorlóütőket venni a labda pedig egyenesen bágátel, de ha már az ember egy round-ot akar tenni egy 18(?) lyukas golfpályán, az 50 euró. (a számadatokért nem vállalok felelőséget, de több mint valószinű, hogy jól értettem). Ez nem túl drága, ha mondjuk van vagy 4 óra egy kör a 18 lyukon. Ha azt vesszük, hogy a Silent Bob és testvére Gábor snookerre 8 eurót költ egy óráért, akkor már inkább a golf egy szép zöld gyepen...
De most már mennem kell, mert a komornyikom lord Laoghaire-t jelentette be, el is felejtettem, hogy meghivtam egy löncsre ma délutánra.

csütörtök esti utcazene - péntek wicklowi kirándulás

Csütörtök este utcazenéltünk ismét és csütrörtöki rekordbevételt produkáltunk. Jókor voltunk mindig jó helyen.
Pénteken megnéztük a Wicklow-i hegységet bár ez csak egy olyan villámlátogatás volt ott, mert szeretnék oda majd bicajjal visszamenni, kicsit frissebben. Itt található Irország legnagyobb vizesése amit nem láttunk és több tó küzül az Upper lake ami gyönyörű. Hosszában végigsétálva egy kilóméter körül van (de csak a partján), majd egy sziklás dombról lehet látni a viz feltöltő patakját, ahogy száz kis zúgóval esik a tó felé. De csak egy kis erecske lényegében. Itt van Minders Village ha jól emlékszem a nevére, egy elhagyott ir bányászfalú néhány gyönyörű falmaradványa. Itt kaptam az sms-t, hogy tudok e sört csapolni. Hát már hogyne tudnék. Igy következő reggelem már a Howth Golf Clubba vezetett

kedd

A tegnapi napra értem le a csúszdán a mélypontomra. A mai optimizmusommal úgy fogalmazom, nem baj, legalább most már van hová javulni a kedvemnek.
Úgy aludtam el vasárnap, hogy a fülhallgató bennemaradt a telefonomban. Reggel nem is keltem fel az ügynékség telefonjára, igy már hiába hivtam őket vissza elbuktam az aznapi melót. Utána egyszerűen borzasztóan elkedvtelenedtem egész napra. A napot nem láttuk immáron ma egy hete és valahogy sejtettem tegnap, hogy ma sem fogom. Most éppen villámlik és úgy szakad az eső. A villám egyébként állitólag erre elég ritka. Szóval lépjünk tovább a tegnapi szörnyű napon, amikor ráadásul az utolsó falat kajáimat is betoltam és nem volt egy centem sem (költeni való).
Ma muszály volt hát zenélnem és sikerült is! Kezdetnek az utolsó talált eurómból vettem két pengetőt (fele áron, mint hazánk kis hangszerkereskedőinél) egy óra alatt pedig kerestem annyit, hogy bevásároltam kajából az elkövetkező három négy napra. Egyébként azt hiszem mondhatom, hogy az élelmiszer olcsóbb itt mint Magyarországon. Ettől jobb kedvre derültem. Az anyagiakról annyit, hogy nem vagyok megszorulva, de nem szeretnék kevesebb pénzzel hazamenni, mint amennyivel kijöttem, mert akkor azt bizonyitom be, hogy itt sincs kolbászból a kerités, pedig még mindig feltett szándékom ennek az ellenkezőjéről tanúbizonyságot tenni.
Utcazene után könyékig és nyakig merültem el a fekete gitártokom mégfeketébb zsebének sötét mély homályában, amikor egy hang megkérdezte: milyen hangszer ez itt?
Gitár mondtam a mellettem ülő barátságos arcú idős ir úrnak. mir-mur. milyen fajta, elektromos vagy akkusztikus? Eztán beadtam a derekam egy hangulatos kötetlen jó hangulatú beszélgetésnek. Kicsit én is ellazultam az öreget nyugalmát látva. Leüldögélt a Liffey partra és őszinte érdeklődése értelmes ember bányomását keltette. Valóban az is volt és segitőkészen mondta el az ir városrészek nevét helyes kiejtéssel, csak, hogy ne úgy mondjam mint az amerikaiak akiknek az országa G.W.B. politikája miatt neki sem túl vonzó. Szóval csak egy kis lecke: Dublin (ejtsd dublin vagy dablin) eredeti kelta neve Baile Atha Cliath (ejts baljaah(a)kliöf) és Dun Laoghaire (danliiri) "nem egy szabad ország" mondta - utalva vissza amerikára - és nem is kellett tovább magyaráznia mire gondol. Egyébként ő is Dun Laoghaire-ből való, de ő már sokkal többet tudott mondani a James Joyce-i martello-ról. Éppenséggel egy barátja keze is benne van az ottani múzeumban, mert ugyanis James Joyce kutató. Na tessék, itt tényleg minden szál Joyce-hoz vezet. Kellemes beszélgetésünknek egy fél óra múltán vetettünk véget és elég jól éreztem magam, a végén kihúzva belőle a közeli erdőségek (kiránduló helyek nevét) mert úgy veszem észre, hogy egyszer csak megtanulom ezt az angol nyelvet!
Ja egyébként, csak hogy a dolgok helyre jöjjenek, kaptam három nap munkát amit holnap reggel 8-kor kezdek. Ha jól sejtem (és végig csinálom zűr nélkül) ez elég is lesz a következő havi lakbérre!
És még valami! Aki ugyanúgy szereti a térképeket mint én az vessen erre egy pillantást! Nyomon lehet belőle követni az emlitett városrészeket akár Dublinban, akár más városokat is, amelyekről remélem nemsokára (Flóra érkezése után) már irhatok valamit. És még valamit a térképről lehet kombinálva használni a műhold fotós és a térképes verziót! Jó böngészgetést!
http://www.dublin.forumforus.com/Map_of_Kilbarrack
Üdv,
Gergő

Péntek este

Helyesbitésre szorul egy korábbi bejegyzésem. A világitótorony amit el akartam foglalni Martello és nem pedig világitótorony mint ahogy azt Flóra apukájától megtudtam. Napoleontól félve épitették ezt irország partjain és, ha jól tudom Angliáén ugyanúgy.
http://www.kep.tar.hu/komager/50487640/30576371#2
Ami még érdekesebbé teszi ezeket, hogy James Joyce is egy ilyen martelloban élt valamennyi ideig Dun Laoghaire-n ezen a szép kiejthetetlen nevű dél-Dublini parton. Dun Laoghaire-re még kitérek, de most megemlitem, hogy ma van itten a Bloomsday. James Joyce irt valami regényt (Ulysses), helyenként szintén Howth-os témájú, ami Virág Lipót kivándorolt Szombathelyi zsidó figuráról szól és 1904 június 16-án egy nap alatt pereg le az esemény. Ez mára nemzetközi irodalmi ünnep. Érdekes ez az Irország. Lassan minden ünnepét átvesz az egész világ. Talán ez az "amerikanizálódás" is az eliresedéssel indul? Na jó hagyjuk ezt a hülyeséget.
Visszatérek Dun Laoghaire-re. Azaz elmentem először oda. Andrew utcaznész barátom meghivásának eleget téve. Andrew barátom semmit sem tud James Joyce-ról fingja sincs az ottani martelloba telepitett James Joyce múzeumról, gondolom abba a martelloba, amelyikben az iró lakott. Viszont elég kékvérű ismerősre tettem szert. Az étkező ablakuk, ahol zenéltünk az utcazenélés előtt a Dublini öbölre nyilik, mintegy az öböl áttelenes pontján ahhoz képest ahol mi lakunk. A Howthra nyilik az ablak és egy távcsővel pont a mi martellonkat pillantom meg. Kell is nekik a panoráma, mert apja Ivan Sutton Dublin szerte valószinűleg elég ismert festőművész, akit a tenger ihlet meg képeit nézegetve. Kaptam egy prospektust a képekről Andrewtól. tetszik. A falukon Dublin kulcsa és sok egyéb az apja ázsióját emelő kép, dij stb. Igen mi Suttonba lakunk, őket meg úgy hivják Sutton. Amúgy a szülei pár hónapra vidékre dél-Irországba mentek és ahogy elnéztem a rendetlenséget nem is sűrűn járnak haza. Egy házibui gondolata bontakozott ki Kocogi és az én fejemben is. Jó kis bulit lehetne ott csapni, majd meglátjuk.
Az utcazene ezúttal nem volt túl jövedelmező. Eztán egyedül csinálom és elektromos gitárral kizárólag.
Az idő annyira rossz megint pár napja, hogy szinte egy álom a pár nappal ezelőtti napos kalandozás a tengerparton. Fekete felhők olyan magasságban, hogy az amúgy jellemzően alacsony ir házak kéményeit szinte érintik. Attól félek, hogy valamelyik ki is szúrja és elered a fekete eső.
Vagy az nem igy lesz?

Utcazene

Szerdán rávettem magam, hogy megnézzem, milyen dolog a hétközi utcazene. Ahhoz azonban, hogy megértse mindenki, miért nevezem a fél 10-től fél 11-ig tartó utcazenélést délutáni programnak ki kell, hogy térjek az Irország földrajzi jellemzőire.
Talán mert északabbra vagyunk (és ne felejtsük el, hogy GMT vonalán, azaz egy órával amúgy is később sötétedik), a helyi idő szerint 11-kor még szürkület van. Nehezen szokja ezt meg a magamfajta éjjel aktiv ember. Mikor azt érzem, hogy éjjel van, addigra 1-2 már az óra.
Szóval a délutáni utcazene más hangulatú, nem annyira "vidámak" akkor még az emberek, sőt az idősebb korosztály is nagyobb számban merészkedik ki a Temple Barba.
Akkor megint adódik egy emliteni való. Miért szokatlan az idős korosztály nagyarányú feltünése Irországban? Irországba a 30. szülinapomon érkeztem, és ezzel másnap már a lakosság 50%-ánál mondhattam magam idősebbnek. Aki fiatalnak akarja érezni magát az ne ide jöjjön, főleg ne pont a statisztikai mediánt a harmincadik évét betöltve. Igazolhatjuk ezt a megállapitás, ha jól körülnézünk. Sok helyen, hotelekben, a rendőröket, vagy egy éttermet nézve az ember valami úttörővasútban érzi magát. Fiatal ország.
... de korosztálytól függetlenűl szeretik a zenét. Jobban kerestem egy óra alatt kint az utcán (csak egy óra, mert lemerült az erősitőm akksija), mint utoljára amikor Magyarországon dolgoztam egy nap alatt.

Munkaügyben a helyzet sajnos kissé állóviz. Az ügynökség azóta sem jelentkezik, én már finoman biztattam kétszer őket. Önéletrajzokat passzolgatunk továbbra is. Tegnap például Portmarnock-ban adtunk le pályázatot, majd egy másfél órát ültünk a Portmarnocki tengerparton. Homokos és végtelen. Nekem a sziklás Howth jobban tetszik. Amúgy 4 kilóméterre vannak egymástól

Ja és az időjárás. Let's tollkabát the wether.
A négy nap felhőtlen, vörösre égetően napos, ragyogó, igazi nyári idő után, tegnap óta hideg, este köd, eső, ködszitálás. De ha pár nap múlva megint 4 napig ragyog a nap, akkor nem bánom. Ideérkezésünkkor a ház egyik oldalán vihar volt, a másikon hétágra sütött a nap, majd tiz perc múlva helycsere és ismét. most már ha valamilyen idő van, az kitart 4 napig. Ez a legújabb verzió. Minden estere mondhatjuk, az idő elég változékony

Üdv

hétfő - kalandtúra

Egy testvérpár az alsó szobából Dávid (Silent Bob) és Gábor. Gábor valamelyik nap kitalálta, hogy hétfőre kalandtúrát szervezett. Ez tetszett. A Howth-on nézett ki sziklamászó, vizbe-ugráló, strandoló helyeket. Fotókat mellékelek, a howthi félsziget szépségét szavakkal már elcsépelt lenne leirnom. Házunk fekvése okán 10 perc alatt ott voltunk menetrendeszerinti busszal a természetben. Jókat mászkáltunk a sziklákon meg jól kinéztünk ugráló helyeket, Gábor dagály idején látta először, igy 3-4 méteresenek hirdette őket én úgy nem láttam, de apálykor az biztos, leglább 6, de a legszebb ugróhely 10 méterrel volt a viz felett. A viz viszont nagyon hideg igy a fürdés részét kihagytuk.
Röviden ennyi.
Most hivatalokba kéne mennem, adó hivatalban lejelentkezni, könyvtárba beiratkozni, hozzáteszem, hogy a könyvtár ingyen van. Könyvek, DVD-k, Audió cédék. Szeretnék néhány csemegét onnan beszerezni. Egyébként végre megjött a bankszámlaszámom.
Nem lettem itt sem mániákusa az angol nyelvnek, de kötelességemnek érzem, hogy nagyon magas szinten megtanuljam itt. Meg el is várják természetesen. Nem mondom, hogy nem izgalmas az új nyelvkörnyezet, de valahogy szakbarbára lettem a spanyol nyelvnek, ha idegen nyelvről van szó.
Hogy mennyire igy van, arról annyit, hogy angol nyelvkönyvek helyett inkább spanyol nyelvű könyveket hoztam magammal, bár olvasásra többnyire csak a double deckeren jut időm. De a Száz év magányt befejezve tuti, hogy kötelezettségemnek teszek eleget és elkezdek angolul olvasni. Azt már tudom, hogy James Joyce-ot. Nem csak azért mert itt minden második szobor, vagy utcatábla hirdeti, hanem Flóra olvas most tőle valamit és ő mondta, hogy a Howth-ról ir. A Howth-ról amiről én meg mindig beszélek. Ez már elég izgalmasan hat.
Na viszlát,
Gergő

ui.: Kocogi túlélte a kagyló-próbát. Láthattok képet a képtárban, ahol Kocogi a naplemente rózsaszines árnylatában áll a vizparton. Ott szedte első mull kagylóit, amit aztán megfőzött és tágra nyilt szemünk előtt megette. Túlélte, s ezzel valószinüleg szinesedni fog alföldi konyhaművészetünk.

A feltöltött képeket megtaláljátok a szokott cimen:
http://www.kep.tar.hu/komager/50487640/
Az utolsó képek értelem szerűen az utolsó bejegyzéshez tartoznak

Az első munka

nem volt könnyű. Soha nem csináltam még ilyen bankett felszolgálást. Egy négycsillagos hotel volt Malahide-on, ami egy gyönyörű strandos tengerparti rész, hozzánk elég közel, még északabbra. Szóval még nehezebb úgy csinálni, hogy még angolul sem nagyon értek. Más az ügynökség, ahol szépen a számbra rágva adják elő a dolgokat, én meg szinte mindent értek, de más a rendezvény, ahol a supervisor hangosan hadarva orditja el a számomra még teljesen ismeretlen teendőt. Egy kisebb hibával azonban végigcsináltam a dolgot. Kisebb-nagyobb. Na jó hozzányomtam egy forró acél tea-kiöntőt egy nő vállához. Utána meg addig sápitozott, hogy gondoldoztam, hogy le is ütöm vele egy mozdulattal, mielőtt még a sápitozására lesz figyelmes a supervisor és hazaküldenek. De sikerült megnyugodnia Mrs O'brian-nek. Elég komoly kékvérű ir társaság volt egyébként a vendégsereg (240 fő), akik licitáltak valami képekre. Én egyet láttam, egy bekeretezett Harry Potter plakátot. Nem mondom, hogy izléses darab egy ir kastélyba, de azért ezer eurókért csak elkelt. Gondolom amúgy, hogy a kis szemüveges gyerek szinész irta alá. Szóval sikerült az első munkanap, taxit is fizettek éjfélkor haza, úgyhogy oké. Amúgy fél hattól voltam fél tizenkettőig, ami nem rossz pénz egy szombati (másfélszeres szorzós) napon. Megünnepeltük szolidan utána Dávid 22. szülinapját.
Ma pedig, ma pedig, megyünk és beszerezzük a tenger gyümölcsét a Howth-on és főzünk egy jó kagylólevest.
Amúgy már nagyon hiányzik egy nagy túra. Megnézném a vidéki irországot. Egész jónak képzelem ahhoz képest, hogy az "agyonzsúfolt" Dublinban is (ami a lakosság eloszlását illeti) utazgatva néha legelőket, vagy szántókat látok. Amúgy meg minden utcának van egy irfocipályája, ami szerintem nagyobb is az európai focipályánál. És rengeteg park. Mint irtam, tőlünk elég a Howth-ra kimenni, ahol az ember nem lát sehol egy lelket sem, csak a tenger, a sziklák, dombok, meg a mindenhol zöld fű. Remélem az időjárás is kihúzza igy nyár végéig. Szuper az idő. Csak a napon kell nagyon vigyázni. Valahol hallottam, hogy az ir nap azért éget jobban, mert a jellemzően szeles idő mindig tisztán tartja a levegőt, nincs légszennyezés ami megszűrje a napfényt. Ez igy igaz. Annyira le vagyunk égve még most is a tegnap előtti kirándulástól, hogy Kocogi azóta napra sem bir menni.
Még egy kicsit irok a nyelvről. Az irek akcentussal beszélnek, de nem hiszem, hogy azért nem értem őket. Szerintem simán megérthetőek lesznek remélem egy-két hónap múlva. Irodákban a fehérgallérosok nyilván sokkal szebben érthetően beszélnek. De az egyszeri ember... elég megemlitenem, amikor a kagylógyüjtésünk során találkoztunk egy párral, akik szintén ebédrevalóért mentek a partra és megkérdeztem tőlük, hogy ehető-e az általunk annak vélt kagyló. Válasza csak a bólogatásából győzött meg, hogy próbáljuk ki. Az u betűt u-nak mondják (mily meglepő), ezt az egy fület szúró fonetikai eltérést ismerem fel biztosan. Tehát Dublin. Mi pedig a szuton-on lakunk.
Az utcazenész cimborám Andrew, akivel a tegnap előtti estén játszottam felváltva, tegnap egész este hivogatott, de ki voltam kapcsolva. Nagyon jó hangú srác, nálam fiatalabb vagy 5-6 évvel, ügyesen is gitározik, bár lehet, hogy csak a játékanak az egyediségét értékelem túl, de ha valaki az utcán zenél azt csak hiper hangos orgánummal tudja sikerre vinni. Most kamatoztatom ezt a képességem. És hát Andrew is kamatoztatta, hiszen 50-50-be osztottuk a bevételt. Én nagyon örültem neki, mert ő foglalt helyet én meg igazából gitárt sem vittem be a városba, de egy pár új szám megtanulása után már egyedül szeretnék kiállni az elektromos gitárommal, mert még mindig nem eléggé rentábilis az utcamuzsika. Aki kiváncsi rá, annak leirom, hogy 40 eurót szedtem össze egy óra alatt. Ezt túlzás nélkül egymagam, de utána elosztottuk Andrew-val a gitár gazdijával, meg a hely első foglalójával. A bökkenő csak az, hogy itt az éjszakai járat ritka és 4 euró. Úgyhogy az utcazene is csak akkor jövedelmező, ha az ember tényleg profin készülve csinálja, bár az érzés amit adott és remélem fog is még adni nem igen kifejezhető anyagiakban.

Na minden jót lassan elpostázom kör-emailban a linket, hogy olvassa is valaki a blogot:)

Sziasztok,
Gergő

tomorrow same place same time...

...szoritott velem kezet 15 ir fiatal és néhányan még tovább skandálták az ott lévő körülbelül 40 főből: We want more, we want more...
Azt hiszem sikerként értékelhetem az első, még mindig nem tervezett utcazenélésem, csak egy kölcsön gitárral játszottam egy órát, szegényes repertoárral, de az emberek megőrültek. Ez nem éppen az én érdemem, hanem az ireké. Megőrülnek a zenéért és hihetetlen lelkesedés tör ki belőlük egy ismert szám hallattán és nagyon megbecsülik azt aki játsza. (bár azért nem éreztem magam én sem rossznak) Itt nyoma sincs az oly tipikus magyar ironiának, a lelkesedés kitörő és teljesen őszinte.
összesen körülbelül 200 ember körül lehettek akik megálltak hallgatni. Csodás érzés, úgy érzem, hogy befogadott Dublin. Az irek nagyon közvetlenek, barátkozósak és van bennük valami rokonszenves, de ugyanakkor főleg a legfiatalab korosztályban valami durvább vadság.
Ezzel a közszerepléssel, ami még a tegnapi kirándulós napom lecsengése volt azt hiszem kijelenthetem, hogy életem egyik legjobb napja volt ez a péntek.
Ma pedig hamarosan indulok első külföldi munkámra. Egy közeli tengerparti hotelben fogok felszolgálni. Tényleg izgulok, mert még ilyet nem csináltam, bankett vacsora. Kocogi okositgat, meg megmutatja, hogy kell inget vasalni én meg megint csak tanulok. Na meg cserébe angolul tanitom, legalábbis a kiejtésre.
Most készülődök,
Gergő

holiday

Vagy ahogy itten mondják magyarul, Offos voltam (by myself). Ma reggel úgy döntöttem, hogy hagyom a melót, az álláskeresést és elkezdem élvezni, hogy egy új országban vagyok, egy karnyújtásnyira a csodálatos helyektől. A nap is rásegitett, hogy jól induljon el a harmadik hetünk itt, sőt most mindketten Kocogival naptól leégve agonizálunk itthon 20,44 kor a ragyogo napsütésben. Nem tudom emlitettem e már, de itt nem akar alábukni a napkorong fél 11 előtt. Visszakanyarodva, igy szoltam Kocoginak, gyerünk és fedezzük fel a csodát (a Howth félszigetet). És igy is lett. (http://www.kep.tar.hu/komager/50487640/30514608#2)
Életbe léptettem a keptar.hu oldalam, úgyhogy mostantól a szövegben talált linkekkel máris vizualizálhatjátok az útleirásaim verbális élményeit. csak másoljátok egy böngészőbe kijelöl, ctrl c, ctrl v és minden képet nem rakok fel linkként, nézzétek végig a nyilakat használva
Csodálatos, akár a Nápolyi tengarpartot idéző helyszin a mai napsütésben. Tessék megnézni a képeket! Találtam egy világitó tornyot, amit szeretnék elfoglalni (http://www.kep.tar.hu/komager/50487640/30514611#2)
És Kocogi barátom új hobbira talált ami az ételkészités művészetét gyakorolhatja. Kagylókat és tengeri pókokat szed holnaptól és azt fogjuk enni. (http://www.kep.tar.hu/komager/50487640/30514715#2)
A tenger gyümölcsét egyenesen a tengerből! Hisz gyalog kevesebb mint egy óra alatt értünk a házunktól ebbe a kis lagunás, zöld füves, vöröses sziklás, gyönyörű türkizkék vizű kis Édenbe. (képek többet beszélnek róla, bár csak a telefonommal csináltam sajnos)
Egy itteni szakácskönyvből és egy a parton gyüjtögető érthetetlenül ir akkcentussal beszélő pártól megtudtuk hogyan kell elkésziteni a kagylót, mik a veszélyei (véletlenül sem lehet kinyilva egy kicsit sem).
Egyéb iránt a parton ücsörögve rájöttem, hogy a frissen elkészült számaimhoz hol fogok videóklippet késziteni. Ott. Dávid, vagy inkább Kevin Smith, vagy akár Silent Bob lakótársam (http://www.kep.tar.hu/komager/50487640/30515238#2) és testvére Gábor videó felvevőt akarnak úgyis venni, akkor pedig azt mondom, pont végig ez járt az utazás elején a fejemben, itt klipforgatás! Hogy miért? Azért mert egy szép klipp élvezetes látvány a zene mellé, illetve a Youtube nem egy rossz forum, szeretném egy kissé itt publikálni a kedves gyermekeimet a dalaimat. Egyébiránt mindenki tartsa szabadon a kisebb nagyobb emailes tárhelyét, mert nemsokára küldöm nektek ezeket a dalokat, 4-et, szeressétek őket ők is szeretni fognak titeket!

Üdv,
Gergő

negyvenöt perc késés

negyvenöt perc késés az állásinterjúról. Igy értem ma be egy számitógépes helpdeskes állás interjújára. Ezzel nem a késős szokásomat kivántam feleleveniteni, hanem nem találtam oda, kicsit bonyolult volt és több mint 2 óra. Ez itt már megszokott. Pont emiatt meg sem lepődtek. Itt nincs idegeskedés, eddig legalábbis nyomát sem láttam. Leültettek kitöltöttem a baromi nehéz tesztet és külön elmondták a tudnivalókat. De nem nagyon értek a számitógép szoftverekhez úgyhogy nehéz lesz eljátszanom az ellenkezőjét, sőt már ezen a teszten sem sikerült. Majd meglátjuk jövő héten az eredményt.
És ahogy igértem minden nap leirok egy-egy érdekes dolgot ami korábban történt. Ma ez kettő lesz:
Először is, hogy Dublin mennyire kicsi, mármint nem területileg, de lakosságát és belvárosát tekintve Kocoginak korábban pedzegettem, hogy tuti találkozunk Munyival, bár Kocogi ugyan nem tudja ki ő, de ő is hallota, hogy kint van. Buszra várakozva az Eden's Quay-en meg is láttam Munyit, egy bicajra felpattani és tekert, mint minden tisztességes bicajos-futár. Ő nem vett észre. That's it. (azaz 'ennyi', ezt ma tanultam)
Második fejezet:
A tegnapelőtti hoteles interjúmon történt, hogy a szállodába beérve a Marihuana cha cha cha szól. Az eredeti, nem a kinos második verzió. Csodás a dallam, csodás a ritmus és csodás lett a kedvem is, ahogy egy jó kockásan öltözött hosszú szakállas talán ir earl jelentkezett be a véletlenül szintén ir recepciós srácnál, és épp a golfpályáról faggathatta, amiközben én együtt énekeltem magamban a magnóval ezt a kedves kis magyar dalt.

Cha Cha csá!

Suttonparkers go!

Sziasztok!

Elkezdem végre a blogomat, remélem, hogy a mulatságos, vagy intellektualitással enyhén és Guiness-szel erősen átitatott hangvételű blogom az informáláson kivűl is kellemes perceket szerez nektek barátaimnak.

A kronológiát most elfelejtem bár úgy szerettem volna kezdeni, de inkább majd csak visszautalgatok a korábban történtekre úgy "apropóból" fakadóan. Ma sikerült az első munkát kiharcolnom, szombaton egy szállodában fogok banketten felszolgálni. Egy öt órás munka lesz, jó bemelegitésnek és egy kicsit mélyviznek, mert már nagyon rég nem szolgáltam fel, pedig az ügynökség aki kiközvetitett nagyon bizik az általam teljesen felismerhetetlenre cicomázott gyakorlatomban és a valós iskoláimban. Én valahogy sehol sem félek. Egy interjún sincs bennem szorongás, az esélytelenek nyugalmával folytatom le az angol elbeszélgetéseimet és elég jól megy, magam is meglepődtem. Nagy bennem az elszántság, ennyit utoljára 20 évesen Pestre költözésemkor tettem munkaszerzés céljából, akkor sikertelenül, remélem most sikeresebben.
Első nagy lépésként egy lengyel fodrászatban levágattam a hajam. Nagyon gyerek fejem lett. A jobb fajtából. Olyan undoritó. Identitás zavar lépett fel elég komoly szinten. Ha észre veszek egy képet a kirakat üvegében azt látom "jé, egy lenyel falusi bevándorló, nem! Én vagyok". Ennyit erről, többet egy szót sem. De tényleg nagyon lengyel és méginkább 80as évek!
Egyelőre ennyi, mert ki kell vezetnem a reptérre. Jobb kormányos kocsival, nagyon dodzsem hangulata van! Üdv mindenkinek!