negyvenöt perc késés

negyvenöt perc késés az állásinterjúról. Igy értem ma be egy számitógépes helpdeskes állás interjújára. Ezzel nem a késős szokásomat kivántam feleleveniteni, hanem nem találtam oda, kicsit bonyolult volt és több mint 2 óra. Ez itt már megszokott. Pont emiatt meg sem lepődtek. Itt nincs idegeskedés, eddig legalábbis nyomát sem láttam. Leültettek kitöltöttem a baromi nehéz tesztet és külön elmondták a tudnivalókat. De nem nagyon értek a számitógép szoftverekhez úgyhogy nehéz lesz eljátszanom az ellenkezőjét, sőt már ezen a teszten sem sikerült. Majd meglátjuk jövő héten az eredményt.
És ahogy igértem minden nap leirok egy-egy érdekes dolgot ami korábban történt. Ma ez kettő lesz:
Először is, hogy Dublin mennyire kicsi, mármint nem területileg, de lakosságát és belvárosát tekintve Kocoginak korábban pedzegettem, hogy tuti találkozunk Munyival, bár Kocogi ugyan nem tudja ki ő, de ő is hallota, hogy kint van. Buszra várakozva az Eden's Quay-en meg is láttam Munyit, egy bicajra felpattani és tekert, mint minden tisztességes bicajos-futár. Ő nem vett észre. That's it. (azaz 'ennyi', ezt ma tanultam)
Második fejezet:
A tegnapelőtti hoteles interjúmon történt, hogy a szállodába beérve a Marihuana cha cha cha szól. Az eredeti, nem a kinos második verzió. Csodás a dallam, csodás a ritmus és csodás lett a kedvem is, ahogy egy jó kockásan öltözött hosszú szakállas talán ir earl jelentkezett be a véletlenül szintén ir recepciós srácnál, és épp a golfpályáról faggathatta, amiközben én együtt énekeltem magamban a magnóval ezt a kedves kis magyar dalt.

Cha Cha csá!