Városjárás Dublinban

1 kor indultunk. Első hely a hozzánk háromnegyed óra sétára lévő St Anne's Park. Nekem az egyik legszebb park amit valaha láttam. Izgalmas, mindene van, erdős része, patak, tavacska, rózsakert, mókusok (fotó). A park egy külön élmény, de utána indultunk tovább, mert tervünk a nagy Irish Ferry kikötő megközelitése volt. Kisebb nagyobb cikk-cakkok után kikötöttünk a belvárosban a Spire-nél. Majd az O'Connell bridgen átkelve kábé este 8ra addigra vagy 20 kilómétert gyalogolva megláttuk az áhitott világitó-tornyot. A hires két nagy dublini gyárkémény mellett haladtunk el pár méterre, majd a jó két, két és fél kilóméter hosszú 10 méter széles mólón indultunk befelé a végén lévő világitótoronyig. Addigra az idő giccsesen széppé tette az eget, ugyanis utunk felénél az az ir csoda is megtörtént, hogy kisütött a nap, estére pedig ki is tisztult az ég. A nap a kikökötő mögött ment le és a felhőknek narancsos szint adott az mély kék szinű égen, a fehér Waterpolo épület (?) pedig a mólón lilásan verte vissza a fényt. Utunk végén kábé 25 kilómétert gyalogolva a látvány mégjobban emelte bennem a séta okozta örömhormon túltengést.
A világitó-toronyhoz érve pecázó srácok fogadtak minket, majd szatyorba tömtek nekünk 7 szép nagy makrélát, hogy ez a világ legjobb hala, jó lesz nekünk vacsorára.
Hazaérve megpucoltam, kifiléztem és még ma is fagyasztónkban van, ha meg nem ette valaki, itt a mese vége induljunk el végre...
...mert a mai tervhez érve... elveszni a Wicklowi hegyek közt. A Sugarloaf már már értetlenül néz rám nap mint nap Dun Laoghaire felől, miért nem látogatom meg, talán azért mert Dublin parkjai, tiszta partjai, ritkán lakott övezeti nem hajtanak kifelé a városból mániákusan. De azért már alig várom Wicklow-t...