Búcsú

Holnap este már a reptéren alszom és holnap után hajnalban indul a gépem Londonba, majd Londonból Balatonra.
Nagyon sok dolog történt azóta. Elhagyom az albérletet ahol eddig laktam, mert volt egy komolyabb vitánk ami után nem érzem úgy, hogy szivesen maradnék itt, amúgy is voltak fenntartásaim ezzel szemben, de hálával tartozom a lehetőségért, mert egy biztos lakás nagyon fontos, ha az ember külföldön próbál szerencsét. A gond csak az, hogy nagyon magasak az albérlet árak. Itt 200 eurot fizettünk fejenként, mostantól ennyiből valószinűleg nem úszom meg. Egy albérletet találtam is, mielőtt innen kijelentkeztem, de egy hete egy kedves lengyel gyerek kitalálta, hogy inkább lányt szeretnének oda, úgyhogy azóta az energiám és a gondolataim nagy részét ez a probléma köti le. Ami mázli a bajban, hogy Javier is pont albérletet keres igy lehet, hogy együtt fogunk találni valamit. Illetve én már találtam is egy lebontásra váró házat, amit azért még kiad az ügynökség, aki a tulajdonosa november végéig, elég potom pénzért 650-ért rezsivel, amiben kényelmesen ellakunk hárman. Persze még nincs harmadik, de ennyi pénzért könnyű lesz találni. Utána pedig a brancsunk előnyösebb pozicióban van, hiszem egyszerre válunk fedél nélkülivé és igy együtt tudunk keresni egy olcsó házat, mert ez a legolcsóbb modja a kvártélyozásnak. Röviden ennyi. Azt ugyan még nem tudom, hogy meddig tudok maradni a fogszabályzó miatt, mert nem vette fel a fogszabályzó doki a telefont, gondolom nyaral, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy otthon kell befejeznem a fogszabályzást, mert nagy procedura lenne ide átjönni vele és nagyon költséges. Talán olcsóbb hazarepülnöm minden kezelésre. Csak hát igy nehéz munkát találni, ha három hetente hazarepülök egy-két napra, maradna az ügynökség, ami egy-egy napi munkát közvetit ki, amiből az utcazenéléssel kiegészitve el lehet itt vegetálni és célom a nyelvtanulás (remélem ezután már a spanyol is, az új spanyol ismerőseimnek hála) és a többi kalandozás megvalósul. Zenészként is sokkal megbecsültebb vagyok itt mint otthon. Amellett, hogy Andrew folyton szervezkedik és úgy néz ki, hogy egy Hardrock Café-ban játszhatunk is rendszeresen a Temple Barban, tegnap este újra 30-40 ember nézte végig az utcazenélésünket Andrew-val és tapsoltak, ujjongtak a számok végén és ami külön jó, nem részegek, hanem matinéző (fele zeneértő) túristák. Minden klappolt tegnap, mindig pont azt a számot kérték amit el akartam kezdeni. Egy fekete, de legalábbis barna srác reggie-t kért és abban a pillanatban belekezdtem a Redemption Songba, ami annyira meghatotta, hogy egy laza cippzár mozdulattal kiüritette az egész pénztárcáját a dal végén a gitártokunkba. Egyébként 10-10 pennivel közelebb vagyok egyre ahhoz is, hogy elmenjek Észak-Irországba egy-két napra azokból a Fontokból, penny-kből, amit a tokba dobnak. Egyébként van már minden valutám, például Dominikai Köztársasági Pezóm. Hangszereimet meg tramburinnal egészitettem ki, egyet Flóra kapott névnapjára egyet meg magamnak vettem e-bay-en.
Flóra tegnap hazarepült. Addig sikerült még programokkal megtölteni az időt. Egy nappal előtte elutaztunk Galwayba ismét, ahol Javierrel és barátnőjével találkoztunk akik nagy észak-irországi körükről visszafelé jöttek arra bérelt kocsival és megnéztük együtt a Moher-sziklákat. Töltsetek le róla képet akit érdekel, nem koptatom a jelzőket. (cliffs of Moher). Hazafelé rácsodálkoztam milyen szép város Limerick bár már félig részeg voltam és félig aludtam a hátsóülésen, úgyhogy az előző mondatomat nem jelenteném ki tanuk előtt.
Megettük az ajándék makréla felét és finom volt. (meg is csinálom mindjárt a másik felét).
Szóval hogy hogyan tovább még nem tudom, egy biztos (vagy egy sem?) hogy megyek haza holnapután és élevezni fogom kontinentális időjárásunk előnyeit több mint három héten át. Ha összeszedtem a gondolataimat lehet hogy e már amúgy is megnyúlt bejegyzést még kiegészitem pár gondolattal, hiszen a blogomon informált emberek mily keveset tudnak még az ir-kocsmákról, az ir sörökről, sportokról...