Szerdán rávettem magam, hogy megnézzem, milyen dolog a hétközi utcazene. Ahhoz azonban, hogy megértse mindenki, miért nevezem a fél 10-től fél 11-ig tartó utcazenélést délutáni programnak ki kell, hogy térjek az Irország földrajzi jellemzőire.
Talán mert északabbra vagyunk (és ne felejtsük el, hogy GMT vonalán, azaz egy órával amúgy is később sötétedik), a helyi idő szerint 11-kor még szürkület van. Nehezen szokja ezt meg a magamfajta éjjel aktiv ember. Mikor azt érzem, hogy éjjel van, addigra 1-2 már az óra.
Szóval a délutáni utcazene más hangulatú, nem annyira "vidámak" akkor még az emberek, sőt az idősebb korosztály is nagyobb számban merészkedik ki a Temple Barba.
Akkor megint adódik egy emliteni való. Miért szokatlan az idős korosztály nagyarányú feltünése Irországban? Irországba a 30. szülinapomon érkeztem, és ezzel másnap már a lakosság 50%-ánál mondhattam magam idősebbnek. Aki fiatalnak akarja érezni magát az ne ide jöjjön, főleg ne pont a statisztikai mediánt a harmincadik évét betöltve. Igazolhatjuk ezt a megállapitás, ha jól körülnézünk. Sok helyen, hotelekben, a rendőröket, vagy egy éttermet nézve az ember valami úttörővasútban érzi magát. Fiatal ország.
... de korosztálytól függetlenűl szeretik a zenét. Jobban kerestem egy óra alatt kint az utcán (csak egy óra, mert lemerült az erősitőm akksija), mint utoljára amikor Magyarországon dolgoztam egy nap alatt.
Munkaügyben a helyzet sajnos kissé állóviz. Az ügynökség azóta sem jelentkezik, én már finoman biztattam kétszer őket. Önéletrajzokat passzolgatunk továbbra is. Tegnap például Portmarnock-ban adtunk le pályázatot, majd egy másfél órát ültünk a Portmarnocki tengerparton. Homokos és végtelen. Nekem a sziklás Howth jobban tetszik. Amúgy 4 kilóméterre vannak egymástól
Ja és az időjárás. Let's tollkabát the wether.
A négy nap felhőtlen, vörösre égetően napos, ragyogó, igazi nyári idő után, tegnap óta hideg, este köd, eső, ködszitálás. De ha pár nap múlva megint 4 napig ragyog a nap, akkor nem bánom. Ideérkezésünkkor a ház egyik oldalán vihar volt, a másikon hétágra sütött a nap, majd tiz perc múlva helycsere és ismét. most már ha valamilyen idő van, az kitart 4 napig. Ez a legújabb verzió. Minden estere mondhatjuk, az idő elég változékony
Üdv
Thursday, June 14, 2007
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment