...szoritott velem kezet 15 ir fiatal és néhányan még tovább skandálták az ott lévő körülbelül 40 főből: We want more, we want more...
Azt hiszem sikerként értékelhetem az első, még mindig nem tervezett utcazenélésem, csak egy kölcsön gitárral játszottam egy órát, szegényes repertoárral, de az emberek megőrültek. Ez nem éppen az én érdemem, hanem az ireké. Megőrülnek a zenéért és hihetetlen lelkesedés tör ki belőlük egy ismert szám hallattán és nagyon megbecsülik azt aki játsza. (bár azért nem éreztem magam én sem rossznak) Itt nyoma sincs az oly tipikus magyar ironiának, a lelkesedés kitörő és teljesen őszinte.
összesen körülbelül 200 ember körül lehettek akik megálltak hallgatni. Csodás érzés, úgy érzem, hogy befogadott Dublin. Az irek nagyon közvetlenek, barátkozósak és van bennük valami rokonszenves, de ugyanakkor főleg a legfiatalab korosztályban valami durvább vadság.
Ezzel a közszerepléssel, ami még a tegnapi kirándulós napom lecsengése volt azt hiszem kijelenthetem, hogy életem egyik legjobb napja volt ez a péntek.
Ma pedig hamarosan indulok első külföldi munkámra. Egy közeli tengerparti hotelben fogok felszolgálni. Tényleg izgulok, mert még ilyet nem csináltam, bankett vacsora. Kocogi okositgat, meg megmutatja, hogy kell inget vasalni én meg megint csak tanulok. Na meg cserébe angolul tanitom, legalábbis a kiejtésre.
Most készülődök,
Gergő
Subscribe to:
Post Comments (Atom)
No comments:
Post a Comment