Búcsú

Holnap este már a reptéren alszom és holnap után hajnalban indul a gépem Londonba, majd Londonból Balatonra.
Nagyon sok dolog történt azóta. Elhagyom az albérletet ahol eddig laktam, mert volt egy komolyabb vitánk ami után nem érzem úgy, hogy szivesen maradnék itt, amúgy is voltak fenntartásaim ezzel szemben, de hálával tartozom a lehetőségért, mert egy biztos lakás nagyon fontos, ha az ember külföldön próbál szerencsét. A gond csak az, hogy nagyon magasak az albérlet árak. Itt 200 eurot fizettünk fejenként, mostantól ennyiből valószinűleg nem úszom meg. Egy albérletet találtam is, mielőtt innen kijelentkeztem, de egy hete egy kedves lengyel gyerek kitalálta, hogy inkább lányt szeretnének oda, úgyhogy azóta az energiám és a gondolataim nagy részét ez a probléma köti le. Ami mázli a bajban, hogy Javier is pont albérletet keres igy lehet, hogy együtt fogunk találni valamit. Illetve én már találtam is egy lebontásra váró házat, amit azért még kiad az ügynökség, aki a tulajdonosa november végéig, elég potom pénzért 650-ért rezsivel, amiben kényelmesen ellakunk hárman. Persze még nincs harmadik, de ennyi pénzért könnyű lesz találni. Utána pedig a brancsunk előnyösebb pozicióban van, hiszem egyszerre válunk fedél nélkülivé és igy együtt tudunk keresni egy olcsó házat, mert ez a legolcsóbb modja a kvártélyozásnak. Röviden ennyi. Azt ugyan még nem tudom, hogy meddig tudok maradni a fogszabályzó miatt, mert nem vette fel a fogszabályzó doki a telefont, gondolom nyaral, márpedig nagyon úgy néz ki, hogy otthon kell befejeznem a fogszabályzást, mert nagy procedura lenne ide átjönni vele és nagyon költséges. Talán olcsóbb hazarepülnöm minden kezelésre. Csak hát igy nehéz munkát találni, ha három hetente hazarepülök egy-két napra, maradna az ügynökség, ami egy-egy napi munkát közvetit ki, amiből az utcazenéléssel kiegészitve el lehet itt vegetálni és célom a nyelvtanulás (remélem ezután már a spanyol is, az új spanyol ismerőseimnek hála) és a többi kalandozás megvalósul. Zenészként is sokkal megbecsültebb vagyok itt mint otthon. Amellett, hogy Andrew folyton szervezkedik és úgy néz ki, hogy egy Hardrock Café-ban játszhatunk is rendszeresen a Temple Barban, tegnap este újra 30-40 ember nézte végig az utcazenélésünket Andrew-val és tapsoltak, ujjongtak a számok végén és ami külön jó, nem részegek, hanem matinéző (fele zeneértő) túristák. Minden klappolt tegnap, mindig pont azt a számot kérték amit el akartam kezdeni. Egy fekete, de legalábbis barna srác reggie-t kért és abban a pillanatban belekezdtem a Redemption Songba, ami annyira meghatotta, hogy egy laza cippzár mozdulattal kiüritette az egész pénztárcáját a dal végén a gitártokunkba. Egyébként 10-10 pennivel közelebb vagyok egyre ahhoz is, hogy elmenjek Észak-Irországba egy-két napra azokból a Fontokból, penny-kből, amit a tokba dobnak. Egyébként van már minden valutám, például Dominikai Köztársasági Pezóm. Hangszereimet meg tramburinnal egészitettem ki, egyet Flóra kapott névnapjára egyet meg magamnak vettem e-bay-en.
Flóra tegnap hazarepült. Addig sikerült még programokkal megtölteni az időt. Egy nappal előtte elutaztunk Galwayba ismét, ahol Javierrel és barátnőjével találkoztunk akik nagy észak-irországi körükről visszafelé jöttek arra bérelt kocsival és megnéztük együtt a Moher-sziklákat. Töltsetek le róla képet akit érdekel, nem koptatom a jelzőket. (cliffs of Moher). Hazafelé rácsodálkoztam milyen szép város Limerick bár már félig részeg voltam és félig aludtam a hátsóülésen, úgyhogy az előző mondatomat nem jelenteném ki tanuk előtt.
Megettük az ajándék makréla felét és finom volt. (meg is csinálom mindjárt a másik felét).
Szóval hogy hogyan tovább még nem tudom, egy biztos (vagy egy sem?) hogy megyek haza holnapután és élevezni fogom kontinentális időjárásunk előnyeit több mint három héten át. Ha összeszedtem a gondolataimat lehet hogy e már amúgy is megnyúlt bejegyzést még kiegészitem pár gondolattal, hiszen a blogomon informált emberek mily keveset tudnak még az ir-kocsmákról, az ir sörökről, sportokról...

Városjárás Dublinban

1 kor indultunk. Első hely a hozzánk háromnegyed óra sétára lévő St Anne's Park. Nekem az egyik legszebb park amit valaha láttam. Izgalmas, mindene van, erdős része, patak, tavacska, rózsakert, mókusok (fotó). A park egy külön élmény, de utána indultunk tovább, mert tervünk a nagy Irish Ferry kikötő megközelitése volt. Kisebb nagyobb cikk-cakkok után kikötöttünk a belvárosban a Spire-nél. Majd az O'Connell bridgen átkelve kábé este 8ra addigra vagy 20 kilómétert gyalogolva megláttuk az áhitott világitó-tornyot. A hires két nagy dublini gyárkémény mellett haladtunk el pár méterre, majd a jó két, két és fél kilóméter hosszú 10 méter széles mólón indultunk befelé a végén lévő világitótoronyig. Addigra az idő giccsesen széppé tette az eget, ugyanis utunk felénél az az ir csoda is megtörtént, hogy kisütött a nap, estére pedig ki is tisztult az ég. A nap a kikökötő mögött ment le és a felhőknek narancsos szint adott az mély kék szinű égen, a fehér Waterpolo épület (?) pedig a mólón lilásan verte vissza a fényt. Utunk végén kábé 25 kilómétert gyalogolva a látvány mégjobban emelte bennem a séta okozta örömhormon túltengést.
A világitó-toronyhoz érve pecázó srácok fogadtak minket, majd szatyorba tömtek nekünk 7 szép nagy makrélát, hogy ez a világ legjobb hala, jó lesz nekünk vacsorára.
Hazaérve megpucoltam, kifiléztem és még ma is fagyasztónkban van, ha meg nem ette valaki, itt a mese vége induljunk el végre...
...mert a mai tervhez érve... elveszni a Wicklowi hegyek közt. A Sugarloaf már már értetlenül néz rám nap mint nap Dun Laoghaire felől, miért nem látogatom meg, talán azért mert Dublin parkjai, tiszta partjai, ritkán lakott övezeti nem hajtanak kifelé a városból mániákusan. De azért már alig várom Wicklow-t...

Munka után munka, az új Havierom és gondolatok

A hosszú csönd oka a sok munka volt. Egy ideig két helyen dolgoztam felváltva, egyik helyen reggeltől délutánig a másik helyen délutántól estig, néha majd' reggelig. Aztán a Marine hotelt az első munkahelyemet otthagytam a másodikért, ami a gyönyörű Howth kikötőben lévő Baily Hotel volt, majd ezt pedig az idegbeteg, fura stílusú szálloda-vezető Sky miatt. Amúgy utolsó örökségem arról a helyről a heti fizetésem mellett egy új barát lett, akivel az első nap után egy hullámhosszra kerültünk hasonló szemléletünk miatt. Javier egy spanyol srác Logroñoból és mióta megismertem, megismertük Flórával sokat lógunk együtt. Parkok, múzeumok, kocsmák satöbbi. Ő idejött angolt tanulni és meg spanyolul tanulok tőle. Mindig meglepődöm amúgy, hogy sokkal több szót tudok spanyolul még a kint töltött több mint két hónap után is. Mit tesz az olvasás. Lomb Katónak ezúton üzenem: igaza van Kati néni. A legjobb módszer a nyelvtanulás elkezdésére könyveket olvasni. A második lépcsőfok már az én szakvéleményem, de azt hiszem mindenki osztja, ki kell költözni nyelvterületre. Persze ez sokkal radikálisabb lépés. Boldog aki megteheti. Na már most ami az én szerencsém, hogy Irországban (is) az angol után legtöbbet beszélt nyelv a spanyol. Úgy értem rengeteg spanyol ajkú ember él, nyaral, lófrál ebben az országban, már-már kezdem elhinni, hogy több mint spanyol.
Lezárva röviden, most ismét lóversenyeken és egyéb rendezvényeken dolgozom jó pénzért hétvégenként, meg újra konyhákban hétközben.

És akkor egy kis objektiv felsorolás fejezetekbe szedve, csak azoknak, akiket érdekel Irország lakoságának szokásai, az élet minősége, mit gondolnak a világban elfoglalt vezető helyzetükről a gazdaság tekintetében, vagy akár rólunk magyarokról. Jó olvasást.


A SZÜRKE MELEGITŐNADRÁG

Nagyon rég szeretném leirni ezt. Ha van olyan, hogy modern népviselet képezeljük el, hogy van, akkor az a szép világosszürke melegitőnadrág. Nem túlzok, akinek ez nem szúr szemet annak csak azért mert a kinai-piacos csikos susogónadrágoktól ami a mi hazánkban is teret hóditott diszkrétebb szinű (a csikok nélkül) és szinte hangtalan (semmi susogás). Hétközben lazán hordják a lányok soppingolni, mozizni, gondolom plázázni, bár oda nem járok ki terepre megfigyelni. A macitalp szerű lábbelivel kombinálva hordják túlnyomó részt a nőegyedek, nevezzük ormótlan velúrbőr-csizmának, ahhoz hasonlatos, amiben az ember legkisebb lépését tette meg amely nagy lépés volt az emberiség számára. Bedugva!!! Nagyon fontos! A stilus! Nem ragozom tovább. A fiúk sportos, lezseren elegáns viseletének ugyanúgy elengedhetetlen kelléke, amit akár galléros inggel és kötött pulóverrel, mellénnyel kombinálnak.
Az alsóbb tagozatosok viselete az angol premier league mezek egyike, ami sajnos anyagánál fogva nem éppen szellős.
Az idősebbek viszont elegánsabbak itt is. A lezserség fölött náluk dominál valami tiszteletadás maguk és mások felé a viseletükben.


DUBLIN ÉS A KÖZLEKEDÉS

Dublinnak azt hiszem a tömegközlekedés a leggyengébb oldala és a legdrágább mindenképp. Szóval klasszikusan szólva a Dublini tömegközlekedés drága, de sz@r. Dublin nem egy metropolisz, nem lakik benne több millió ember, én még máig tartom, hogy fél milliónál nem több, ha megpróbáljuk valahol meghúzni a város határát elválasztva a külterületektől. Idegenforgalma viszont forgataggá teszi a belvárosát. Viszont a sok kertváros miatt, a hatalmas parkok miatt területileg igen nagy. Emiatt a tömegközlekedés igen fontos tényező. Metrója nincs. Az otthoni hévzez hasonlitó Dart egy gyors és megbizhatóbb, sürübben járó vonat, de a Bus Atha Cliath járatai hálózák be csak az egész várost. Buszra hagyatkozni viszont elég lutri. Eléggé össze-vissza jár, kimaradozik egy-egy járat és még a menetrend szerint is sok csak félóránként jár. Figyelembe véve, hogy néha átt kell szállni ez már 2 akár 2,5 órás utakat is eredményezhet. Éjszakai járat van mondjuk kétszer egy éjszaka, de vasárap egyáltalán nincs, marad a taxi. És ami nekem a legkevésbé érthető, vasárnap 8,30-ra reggel nem tudok beérni semmilyen tömegközlekedéssel, mert vasárnap 9-kor indul meg igazán a közlekedés, majd vagy három-negyed óránként közlekednek.


ÁLTALÁNOS VÉLEKEDÉS A MAGYAROKRÓL, KÜLFÖLDIEKRŐL

Javierrel álltunk egy gyorsétkezde előtt, amikor is két fiatal srác szóbaelegyedett velünk, valami részeges baromság kapcsán. Javiertől kérdezték, honnan jött. Mondta spanyol. A srácok kissé megkönnyebbülve mondták neki, az jó, mi azt gondoltuk franciák vagytok. Én mondtam, hogy én magyar vagyok. Erre mindkét 25 körüli srác szeme felcsillant és kezetfogtak velem, hatalmas mosollyal az arcukon és kérdezték, hogy érzem magam Irországban, miennek találom az embereket. Késői órára való tekintettel nem tudtam meg, hogy mi az oka a szimpátiájuknak.
Másnap a kocsmában ülünk Flórával. Na ez az a hely ahol a világon mindenütt beszédesek az emberek. A külvárosi kocsmákban csak irek vannak, mert nem igazán spórolós este egy igazi ir-kocsmában eltölteni egy éjszakát, de azért kihagyhatatlan élmény. Kocsmákról később. A dohányzóban ülve én egy öreg és fekete sörtől vidám halásszal énekeltem (csak szakmai tapasztalat-csere okán, hisz ő is énekes volt valaha) amikor is szép lassan nagyobb társaság gyült körénk, jelent ez 4-5 főt. Mindenki érdeklődése felénk terelődött érthetően, egymást látják eleget. Megkérdezték honnan jöttünk s a válasz után derűs arccal reagáltak, nagyon sok jót hallottam a magyarokról! Állitólag nagyon kedves vendégszerető és tisztességes nép. Hizelgő volt ezt hallani, de ők sem neveztek meg semmi konkrét forrást, de a jót szivesen elhiszi az ember. Eddig általános, hogy mindenhol lelkesen fogadják a magyarokat. (mit nem tett az országimázs központ :)))) )
A nap mint nap felrebbenő új hirek, amik Irország dübörgő gazdaságát hirdetik ki, a kocsma szóvivője szerint csak meghamisitott adatok (hol is hallottam az utóbbi években ezt rengeteget?) és Irország nagy bajban lehet évek múltán, mert ahogy kivettem Irish-Publish-English-ből attól tart, hogy a vendégmunkások kiviszik a pénzt az országból és ez előbb utóbb meggyengiti a gazdaságukat.
Erre csak annyi gazdasági okoskodást füzök hozzá, hogy hallottam olyanokról, hogy az irek is igen komolyan fektetgetnek be az országunkba. Szerintem ők is ki fognak vinni annyit ha nem tizszer annyit. Idelopjuk-visszalopjuk, kihozzuk bevisszük, hát ahogy a brazil nemzeti bank elnöke Manu Chao mondta a napokban a szigeten járva, ideje lenne már, hogy ledöljenek a határok, nem kellenek új falak.

Megéheztem, a napokban folytatom, Üdv,
Gergő

(kép: Flóra Simpson)