Most, hogy igy elnézem, körülbelül 9 hónapja történt az utolsó bejegyzésem.
Hagy kezdjem hát egy viccel ami imént történt velem a konyhában:
- Keith, Mandy! Nem tudjátok hány percet kell a kelbimbónak főnie a levesemben? - Kérdeztem, miközben gyakorlottan szeleteltem zsülienekre sárgarépát, a kelbimbót a hűtőben pihentetve.
- Keith megismerkedésünk óta csak előrecsomagolt zacskós ételt eszik párjával Mayv-vel, amihez a szakácskönyv a védőfólia eltávolitásán túl nem ad amúgy is felesleges információkat. Ezeknek megfelelően válaszol: - Nem, nem igazán...
Mandy házias lány, hát ő segit is: -úgy 10-15 percet attól függően, hogy mennyire puhán szereted- Tudomásul veszem a kedves segitségeket és tovább apritom a sárgarépát, mire Mandy két három perc sertepertélés után kedvesem felém áll, miközben én egyre természetesebben apritom a sárgarépát és megkérdezi: "Gregor! Te mit is hivsz kelbimbónak?...

Annyira édes volt ez, hogy gondolom megosztom itt a blogon.
De mivel azt hiszem, hogy az ilyen helyzetkomikumok nem igazán előhozhatóak igy blogon elmesélve azt hiszem, hogy a következő 9 hónapra a blogot újra beszüntetem...

Egyre inkább hiányzik Magyarország, hiányoztok ti a barátaim, de én igy is sokat nevetek...